Kötél a nyakamban

2013.07.18.

 

Nem messze innen az a hely, ahol kiszálltunk az autójából. Szívesen mentem vele, mentem mellette, de éreztem, hogy baj van, nagy baj. Próbáltam a lépéseit követni, próbáltam amennyire a rövid zsineg engedte mellé szegődni. Farkam behúztam, néha felpillantottam, így haladtunk együtt. Kisvártatva feltűnt egy nagy fa előttünk. Meghúztam magam, vagy inkább a félelem lett úrrá. A kaszálatlan száraz fűben csak a tücskök ciripeltek, az autók zaja is alig hallatszott. Egyik pillanatban hirtelen a nyakamon a hurok megszorult, a fán a zsineg átbukott, a gazdám felkötött egy ágra. Azonnal elment, magamra hagyott. Fulladni kezdtem és ösztönösen mozgattam testem.

Ezt kaptam gazdámtól. Fellógatott egy fára és otthagyott. Azt hittem meghalok, véget ér életem, pedig még azt sem tudtam mi van a kerítésen túl. Ő megmutatta. Remegtem, féltem, nagyon kértem, ne tegye. Nem értettem miért ez a méreg, mely áradt belőle. Lehet hogy a cipő miatt? Mondták, hogy nem szabad, én mégis eljátszottam, és kilyukadt. Már megbántam, már nem tennék ilyet többet soha, nagyon megfizettem érte. Hosszú percekig próbáltam szabadulni, mígnem elszakadt a kötél. Leestem, feküdtem egy ideig. Fel tudtam volna állni, de nem mertem.
Nem tudtam mit tegyek. Nem tudtam hol a gazdám, féltem hogy rám talál és visszarak. A nyakamon óriási seb keletkezett, a kötél belemart, vérzett, mégis a szívem fájt jobban. Nem tudom miért tette ezt velem a gazdám! Nem csináltam semmi olyat, amiért ezt érdemeltem volna! Szörnyű volt látni, és átélni, hogy az, akiről úgy hittem, azért van mellettem mert szeret, egy napon felakaszt egy fára...
Csend volt, leszállt az est, a tücskök is elhallgattak. Hazafele vettem az irányt. Biztos már nem haragszik a gazdim. Én lennék a társa még mindig, nincs nekem máshol helyem.- gondoltam. Nyakamon egy zsineggel bandukoltam az országút mellett, az autók fényszórói a szemembe világítottak. A fehér bundám a vértől átitatott volt. Nem voltam valami szép látvány. Egy autó lassított, kikerült és továbbhajtott. Már mindenem fájt, nem tudtam mi lesz velem. Jöttek az autók sorra ezen a forgalmas úton. A fűben haladtam, amikor megállt egy és odajött. Megadtam magam, az oldalamra feküdtem, nem akartam hogy bántsanak. -Mindet megengedek, csak ne vigyetek vissza a nagy fához! Beszálltunk az autóba, másnap a kórházban ébredtem. Megműtöttek, megszerettek és megszerettetek. Most van egy családom, egy ember családom. P.S.

 

« Visszalépés